Szépirodalmi Folyóirat
"Szépszó és Értelem"
2013. március 20.
XII. évfolyam 3. szám.
KÖNYVAJÁNLÓ
Tartalom
A MEK-ről letőlthető
művek
Ajánlott Honlapok
Munkatársaink Honlapjai
Naplók, jegyzetek.
(blog)
Mendelsson
Hegedű verseny.
II. Andante
Jascha Heifetz hegedű.
London Philharmonic Otchestra
John Barbirolli vezényel.
1

A rakodópart alsó kövén ültem,
néztem, hogy úszik el a dinnyehéj.
Alig hallottam, sorsomba merülten,
hogy fecseg a felszin, hallgat a mély.
Mintha szivemből folyt volna tova,
zavaros, bölcs és nagy volt a Duna.

Mint az izmok, ha dolgozik az ember,
reszel, kalapál, vályogot vet, ás,
úgy pattant, úgy feszült, úgy ernyedett el
minden hullám és minden mozdulás.
S mint édesanyám, ringatott, mesélt
s mosta a város minden szennyesét.

És elkezdett az eső cseperészni,
de mintha mindegy volna, el is állt.
És mégis, mint aki barlangból nézi
a hosszú esőt - néztem a határt:
egykedvü, örök eső módra hullt,
szintelenül, mi tarka volt, a mult.

A Duna csak folyt. És mint a termékeny,
másra gondoló anyának ölén
a kisgyermek, úgy játszadoztak szépen
és nevetgéltek a habok felém.
Az idő árján úgy remegtek ők,
mint sírköves, dülöngő temetők.

2

Én úgy vagyok, hogy már száz ezer éve
nézem, amit meglátok hirtelen.
Egy pillanat s kész az idő egésze,
mit száz ezer ős szemlélget velem.

Látom, mit ők nem láttak, mert kapáltak,
öltek, öleltek, tették, ami kell.
S ők látják azt, az anyagba leszálltak,
mit én nem látok, ha vallani kell.

Tudunk egymásról, mint öröm és bánat.
Enyém a mult és övék a jelen.
Verset irunk - ők fogják ceruzámat
s én érzem őket és emlékezem.

3

Anyám kún volt, az apám félig székely,
félig román, vagy tán egészen az.
Anyám szájából édes volt az étel,
apám szájából szép volt az igaz.
Mikor mozdulok, ők ölelik egymást.
Elszomorodom néha emiatt -
ez az elmulás. Ebből vagyok. „Meglásd,
ha majd nem leszünk!...” - megszólítanak.

Megszólítanak, mert ők én vagyok már;
gyenge létemre így vagyok erős,
ki emlékszem, hogy több vagyok a soknál,
mert az őssejtig vagyok minden ős -
az Ős vagyok, mely sokasodni foszlik:
apám- s anyámmá válok boldogon,
s apám, anyám maga is ketté oszlik
s én lelkes Eggyé így szaporodom!

A világ vagyok - minden, ami volt, van:
a sok nemzedék, mely egymásra tör.
A honfoglalók győznek velem holtan
s a meghódoltak kínja meggyötör.
Árpád és Zalán, Werbőczi és Dózsa -
török, tatár, tót, román kavarog
e szívben, mely e multnak már adósa
szelíd jövővel - mai magyarok!

... Én dolgozni akarok. Elegendő
harc, hogy a multat be kell vallani.
A Dunának, mely mult, jelen s jövendő,
egymást ölelik lágy hullámai.
A harcot, amelyet őseink vivtak,
békévé oldja az emlékezés
s rendezni végre közös dolgainkat,
ez a mi munkánk; és nem is kevés.

1936. június
József Attila: A Dunánál
l
Baranyi Ferenc
KIAKAD  A  KONTINENS
Van egy ország,
Victoría
a neve.
Felforr tőle
–  amiben fő –
önleve.
Oly gyakran forróak arra
a fejek,
hogy többezer Celsiusra
hevülhetnek újra s újra
a levek.
/Amelyek
gőzzé már csak juszt se válnak:
égetnek – s nem fűtenek./

Victoría kormányától
kiakad a kontinens,
mert e kormány velejéig
prepotens,
impertinens.
Nem hisz, nem hisz a szemének,
még kevésbé a fülének
az elképedt ÚNIÓ és
a leesett állú ENSZ.

Victoría, Victoría,
úgy heherész, mintha rína,
legjobbjait eltaszítja,
talpnyalóit gazdagítja,
ordasait bátorítja
s mindezt úgy tálalja, mintha
nemzet lenne, nemcsak állam.

S nekem felkopik az állam,
mert a szomjas Victoría
mindnyájunk vérét kiszívja
s ölné lelkem is talán.

Országom csak.
Nem hazám.
Kamarás Klára
A Költészet Napjára
Ha költő vagy
nem elég szép szavakat összerakni,
hogy hajnal, május, balzsam, kikelet...
Az igazságért tűzbe kell rohanni,
vagy hagyni kell, hogy megfeszitsenek.

ma reggel megint több tonna a súlyod
hogy „kösz', jól vagyok”, folyton azt hazudod,
tüdődből feltör a kannányi láva
szakasztott olyan, mint romlott hús mása
szemeidben vibrálnak szürke foltok
hulla vagy már félig, ez a te dolgod
feküdni vagy állni, egyik se könnyebb
ebéded, vacsorád csupán egy könnycsepp
a rendet széttéped, rongyot az állat
ha madár lennél, letörne a szárnyad
ez nem egy mese, már nem hiszel benne
józan észnek pedig ma nincs értelme
nézzétek emberek, ha kicsit láttok
az ingyen-cirkuszt, a mocsok-világot
hol mulatságtól puffad szét a gazdag
s a szegénynek kötelet osztogatnak
üvöltenél, jaj, nem hallaná senki
jobb lett volna ide meg sem születni
Ódor György
mutatvány
Míg szívem újra múzsájának hódol
sziget-sár emelkedik mély, zavaros tóból...

Múlt, jelen vagy jövő? végül egyre megy;
saját időt élek s mindent elvetek.

Lét nélkül a költészet mit érne? anyag!
s költészet nélkül a lét – nem formált agyag.

S kit megérintett a pokol hét ujja;
hite elveszik s nem jön vissza újra.

A csend szavát hallgatom égő szemekkel
s miként a valóság, jön képzeletemhez:

Az Úr hatalmas, úgy hiszem védtelen
pedig csupán gyarló lelkem végtelen.

S felnőtt gén-spirálomban is él a gyermek;
Test és Lélek Univerzuma a versnek.

Sárközi László
Költészet
Nagy Úr kaszinóba jár.
Kis úr posztmodernül versel.
Vergődik a szegény, mint meglőtt madár,
beéri híg levessel.

S míg robbantja Nagy Úr a bankot,
a csóró felnyit néhány kasszát.
Kis úr meg, ki idegen rímeken fanyalgott
egyre ordít, hogy Erdélyt visszaadják!

Határainkon népek törnek át.
Mi azt kutatjuk, kinek volt őse báró,
ők átkutatnak hajnal száz kukát,
mind éhes, újkori aranyásó.

S ki otthon marad, az is meggebed,
saját házával omol a sírba,
felkoncolják testvér-fegyverek,
a holtakat az újság már nem írja.

Baltával hasít birtokot,
akinek pénze lakni nincsen.
Rendőrök körözik, kiátkozzák papok,
elítélik és lecsukják. Ingyen

kétszoba komfortot nem ád
se állam, se Isten.
Dolgozol? Tartsd hát a szád!
Különb vagy? Kuss ki innen!

Nyalka nő szív romlott zápfogat,
kapualjban strichel az ország.
A költő viseltes versikékbe kap.
Elmenekülhetek még tehozzád?

Ugye te nem vagy pártlotyó?
Egy arc nyomódik ablakomra.
Fényre éj jön, nyárra hó.
Úgy tekintek gyermekkoromba,

mint anyám belém a széles, barna ágyon
s látlak téged, ki ott voltál velem,
csak elmenekültél e felnőtt világból,
Játék, Boldogság, Szerelem. 

Lehoczki Károly
Fényre éj jön, nyárra hó
        Hálás köszönet Örkény Istvánnak, hogy nevet adott a gyereknek.       Egyperces novellák.
Tökéletes műfaj a magamfajta, lusta, ambíció nélküli firkászoknak.
Egy ültő helyben lehet befejezni egy mesterművet.
Halleluja!

Kaskötő István
Egyperces novella

A minap olvastam valahol egy faluról. A nevére már nem emlékszem, de még arra sem hogy hol leledzett. A története megszívlelendő.
Nyomorúságos egy falu volt, menekült onnan mindenki, aki csak tudott, főleg a fiatalja. Gaz verte fel a határt, nem volt mivel művelni a földet, hiába volt híres jó termő fekete humusz. Munka nem igen akadt, kivéve a jegyzőt, rendőrt meg a papot. Azokat az állam fizette, mert ugye... nyomor ide, szegénység oda, az állam mindenek fölött. A jegyzőt, hogy a holtakat bejegyezze, a rendőrt, hogy rend legyen, papot, hogy lelki vigaszt adjon és etesse a szegényeket. Vígasztalt is az istenadta... meg kell hagyni, csak éppen etetni nem volt miből.
Történt egyszer, egy esős, borús őszi éjszakán valaki – sose derült ki, hogy ki volt – kiállt a főutca közepébe és elordította magát:
-Azt a kurva hét szentségit! Ne tovább! Elég volt!! ELÉÉÉG VOOOÓLT!
                                                                tovább>>>
Beszélgetek? Mosolygok? Élcelődöm?
Így van. Illetlenség üvölteni,
s hajunk tépve fetrengeni a földön,
míg arcunk nyállal, takonnyal teli.

Viselkedem. Ha kérdik, elmesélem
haldoklásom, s hallom a véleményt.
Pontos, tömör, s egy kalap szart sem ér, nem!
(Ennyit a nyelvről!) „Elhagyták szegényt.”

Elhagytak?! Kifosztottak, megaláztak!
Megöltek, aztán köptek a halottra.
Úgy szűkölök, remegek, mint az állat,
s mint milliónyi nő s férfi naponta.

Nógrádi Gábor
VISELKEDEM
1920-1994
Simonyi Imre
A KÖRÖS
Ha majd egy napon elfáradtam úszni
az ár ellen - s torkig lettem a fúlni,
a vérbe fúlni készülő világgal
- fogam közt az utolsó szalmaszállal:

(Ó, lélekzetvételnyi jóremény!
- van táj- költőhöz méltó költemény
ahol megírható s emberként élhető
a méltóságos élet- és tető
alá jutsz végre, meglelvén honod
e hazában s illőn sirathatod
az arra érdemes bút - s az öröm
jussként száll rád, apai örökön?)

egy véraláfutásos alkonyon
legyalogolok gyepes partodon
s ott túl a remetei kanyaron
a vízbe lépek és dőlök hanyatt
s még látom, ahogy lassan elmarad
balról a város s a gyalázatok,
jobbról az emberséges állatok,
felettem az ábrándok és a nóták
s hátam megett a fertelmes valóság.

a Temze partján rád mosolyognak
nem mondják hi bye morning vagy evening
csak mint az ember jelzik hogy jól van
oké az élet s így legyen mindig
nem szólnak hozzád nem szólnak rád
miért lóg orrod s rajtad a kabát
miért szűk s szürke vagy miért lötyög
koldusnak való zsebedben zörög-e?
vagy csak annyi amennyi elég
vehess egy kiflit bekapj egy kávét
rád mosolyognak amikor lelépsz
look at left look at right s a célba elérsz

Albert-Lőrincz Márton
look at …
l
...
Micsoda csoda
Következő oldal>>>
Vaszary János
festőművész
1. oldal
2. oldal
3. oldal
4. oldal
5. oldal
l
l
Baka István: Végigver rajtad
Balogh Örse:
Családom története
Bányai Tamás: Önzés
Bárdos László: Veszteség
Bittner János: Nappal és éjszaka
Cselényi Béla: báb-apokrif
Debreczeny György: Bioversek
Dobrosi Andrea:
Szeret, nem szeret
Fetykó Judit: Találkozás
G. Ferenczy Hanna. Ami nincs...
Grigorich Teru:
Ne menj még el...
Hoitsy-Horváth Edit:
Miért sírnak a rózsafák
Kajuk Gyula: Falusi séta
Ketykó István: Sintér éjszakák
Kő-Szabó Imre: A kutyának is!
Lelkes Miklós:
Ugatását a távolodó múltból
Mentovics Éva:
Csermelyek tükrében…
Péter Erika: Niobé könnyei
Pethes Mária: Távlatok
Pongrác Ágnes: Áttelelés
Ricza István: A csónak
T. Ágoston László:
Égi és földi birodalmak
Végh Sándor: Emlékkép
Verasztó Antal: Ferenchegyen
Zsidov Magdolna: Álomzavar

Hárs László
versek, mesék
József Attila
versek
Marsovszky Magdaléna
Magyarország etnikai kultúrameghatározása
Szerkesztő, próza: Kaskötő István
Szerkesztő, versek: Kamarás Klára

ÚJDONSÁG!!!