Balázs Béla
Ballada

Álljunk meg, álljunk meg édes úti társam,
Bizony elmultaknak kiáltását hallom.
Bizony az elhulltak, útba elhagyottak:
Szép, régi napjaink, kiket szültünk s éltünk,
Kiáltanak értünk.

Meg ne állj, meg ne állj édes úti társam,
Bizony szívünket már hosszú uszály húzza:
Napjaink aranya, éjeink ezüstje.
Királyi teherben lassul már a lábunk,
Jaj, meg ne álljunk.

Álljunk meg, álljunk meg: csendes óra csendül,
Élet színe simul mint a tiszta tóé.
Felszínlik a mélye, mélység növevénye.
Nézd azóta milyen szép erdõ virult,
Szép ország a mult.

Múló országunkból bujdosó királyok,
Számkivet minden nap új idegen napba.
Édes úti társam sohse leszünk otthon?
Szép ország a mult és sürün izen értünk.
Tán eleget éltünk? -

1914, Nyugat

1884-1949
Árnyak

Járok elsüllyedt tájakon, a porban,
erdők alá futó, mély utakon.
Síró hangokkal, fanyar illatokkal
utamba áll a szürkülő vadon.

Csillag vonul magasban és az erdőn
mint két riadt madár röpül szemem.
A forrás is ijedten jő a földből.
Giz-gaz, bokor, megannyi rejtelem.

Erdők alól, mik bennem is csiráznak,
neszek mozognak, elsüllyedt szavak
s mik rég avarba horpadtak: világok,
számból az éjbe felsikoltanak.

Látom magam, mint testem sejtjeit,
érzem a fákat, fák mögött a sok
rejtett erőt s rámrohannak az árnyak
mint csattogó fogú vén farkasok.

(Budapest, 1924)
Bányai Kornél
1897-1934
Fütyül a szél

Fütyül a szél, a nemzetközi szél
Át lyukon, résen vígan zöngicsél.
Éles a füttye, messzi hangozó,
Terjeszti színpad, film és rádió:
Idegen hangok, szók és divatok,
A pendelyes itt négy nyelven gagyog
S »hau dujudú«-z a kis hamis
Magyarul is —

Ki hitte volna? Lám a nagy halak
Igy nyelik el a kis halat.
Oda a zengő magyar szó szerelme,
Nyelv-invázió szakadt a gyerekre,
Zagyva szóárban, mely iszapra vall,
Fickándozik a kicsi hal,
Még alighogy az ikrából kikél.
Fütyül a szél, a nemzetközi szél.

1857-1937
Bárd Miklós
Bóka László
Deportáltak

Még tervezem, hogy táviratozom,
s várom a választ, mely majd megvigasztal,
hogy mégis éltek. De már nem sokáig
ámíthatom szivemet e vigasszal.
Mert nem lehet, hogy éljetek, ti tiszták,
mi átvészeltük, botladozva, gyáván
e kort, de nektek hogyan adott volna
önmaga ellen kegyelmet a Sátán!
Nem is hevít a bosszú értetek,
emléketek olyan tisztán ragyog,
hogy fényében setéten ég a nap,
és én is, én is felelős vagyok.
Ruháimat megszaggatta az ostrom,
s mint gyászolót a földre ültetett
az akna, mely lakásom elsöpörte,
a szobát, hol sohasem ültetek,
s ahol már emléketek sem lesz vendég.
De könynem nincs siratni titeket,
ülök a jégen, lassan hull a hó,
álmos vagyok. Nem érzek hideget.
1910-1964
Csizmadia Sándor
AZ ÉN ÉLETEM PÁRJÁHOZ

Érzésem hozzád szűzi, tiszta,
Ha nem tudom is úgy elmondani;
Mit árt a nap égő tüzének,
Ha akadnak is barna foltjai?
Szerelmünkön az élet durvasága,
Ha itt-ott olykor fájó rést ütött:
Kettőnknek mindig ifjú-éltű vágya
Megint örök hűséget esküdött…

És harcban állva az egész világgal,
Ha érdem nélkül is bántottalak
Hidd el, míg lelkünk ez egekbe szárnyal:
Szívünkben nem teremhet meg salak.
Tudom én: bár szeretlek – bántlak,
S ha bántlak akkor is szeretlek –
Íme, hol mártírok tanyáznak:
Emléket állítok nevednek…

                                                    (részlet)
1871-1929
Czóbel Minka
EUNOÏA

Az egy, hatalmas, végtelen nagy Isten
Lebeg a végnélküli Nirvanában
Elszenderül – a nagy, kimondhatatlan
Kétségbeejtő magasztos magányban.

Elszenderül, – és teremtő erővel
Álmában megteremti most az álmot,
Megálmodja magát, eget és földet
Meg az egész, nagy, végtelen világot.

Oly mélységes, hatalmas lett az álma
Hogy mind, e változandó álomképek
Folytatva, az örök nagy Isten álmát
Azt álmodják: hogy léteznek, hogy élnek,

Az Isten álma szép, magasztos, tiszta,
De belefolyt a nagy harmóniába
Elferdítőn, zavartan, visszatetszőn
A sok teremtett álomképek álma.

Hová fejlődik még e vad zavargás?
Ilyen alakban meddig tart még itten
Az árnyak képződése, szétfolyása?
Mikor ébred már fel az öreg Isten

1855-1947
Dutka Ákos
Autodafé

Ingva suhannak a vézna barátok
Kezükben üszkös fáklya lobog
A dóm előtt izzó domb a zsarátnok…
Égnek a vörös ravatalok.

Máglya tetőn a hószinü lányok,
Vonagló fehér-mór asszonyok
Húsába rág a tüz, a zsarátnok
S mint fekete rongy, – a füst kavarog.

Szomjú szemek a tüzbe merednek
A máglya-szitok szeme falánk…
Nézik, hogy égnek a rőt hajú testek
Nézik, hogy dúskál a tűzfogú láng.

Lassan sötétül. Iszonyú csend lesz…
A tüz öliben már senki se küzd.
S lágyan simul a szent feszülethez
A fojtó, szomorú fekete füst


1881-1972
Emőd Tamás
Egy másik csillagon

Nem vagyok én idevaló,
ebbe a világba való,
nem vagyok jó se kalmárnak,
se tolvajnak, se bankárnak.

Mint riadt vad a bokorban,
megbujtam e sötét korban:
költő voltam, koldus voltam,
itthon is emigráns voltam.

Isten emigráns angyala,
hív az örök egek dala.
Tán jobb lesz, – ha ezt itthagyom, –
valahol egy más csillagon.

1888-1938
1879-1976
SZAKÍTÁS

Írtam egy levelet
Zordonan, kevélyen,
Isten vele, édes —
Ez volt a levélben.

Hogy már elfeledtem,
Kifejtettem hosszan
Százszor is átgondolt
Szép, okos sorokban.

Elküldtem a levelet
Egy orgonaággal,
S azután — rohantam
Árkon-bokron által.

Előbb odaértem
Én, mint a levelem,
S azt mondtam: hazudtam,
Szeretem, szeretem…

Farkas Imre
AZ ELBUKOTT

Mint az egyszeri ember, ki a ködben
egyik kocsmából a másikba tévedt:
egyre aljabb söntéseidbe, élet,
mindjobban émelyegve, így vetődtem,

egyre senyvesztőbb gőzökkel fűtöttem
testem s e gőzök feszítő-hevének
suhogásai közt a pille-lélek
táncosan ingott s elhullt láng-ütötten.

Hát tudjátok meg, hogy elkárhozám,
hogy a játék lett csillogó hazám
a köd, a bor, a kószálás, a semmi,

a biztosnál nekem több a talán,
hideg pók sző eszméletem falán -
ó, hagyjatok csendesen elköszönni.

Fenyő László
1902-1945
NÉP

Mint pillér tartod a Történelemnek
  Nagy játékát; pompák és rangosok
  Élő-dísz-ívét, dús alakzatok
Ormát, tornyozó dühe közt e nemnek!

Vad harcok kavarognak, s égve tünnek;
  Mint lázálom, villannak nagy napok,
  Hős-gar, dús vonulások, kúsza sok
Hulláma: kábulatai a szemnek.

Mint óriások égtiporni zugtak,
  Fénylik, dörög, bomlik a büszke utnak
  Gőgje hajlott tested hídja felett —

Világtartó Atlaszok maradéka:
  Oh, Nép! — S mi lesz, ha a tánc már elég: ha
  Megúnva, válladat kiemeled?


Fodor József
1898-1973
OLDD KÖTELÉKEM

Guzsalyban élek, napszámos béres
a gondolat földjén.
Komor lélekkel szántom az ős mezőt,
elszánt fohásszal, akár a gazda
ki maga reménységét forgatja boronáján.

Mi végre küzködöm
a fekete sorok fölé dűlve.
S mi végre viaskodom éjszakáimmal,
ha karom lehull s gondolataim ekéje elpihent.

Holott helytartónk őszes, szikár alakja is
úgy vész el a közönyös áradatban,
mint hegyi patak a mélyben,
csillogó vizével széjjel mosódván a homokos árban.

Mi végre küzdünk mind?
Látom önmagam százezer arccal e földön,
küzködő indulattal.
Csak a tekintetűnk hull lejjebb, lejjebb.

Oldd kötelékem, Kor.
S gyönyörködj gépjeid kavargó őrületében.

Friss Endre
1896-1945
A FÖLD SZONETTJE

Föld, Föld, szegény, beteg rab, Föld, Föld, öreg fegyenc,
Óh szörnyű börtön-udvar, óh szörnyű séta-pálya:
Mert közepütt az Őr áll, az örök, vizsla Nap,
S te körbe-körbe-körbe, szédülten csak kerengsz.

Szöknél, röpülnél, úgy-e, Föld, Föld, züllött fegyenc,
Hiába vár reád más, égőbb Napok hazája,
Tüzükben, boldogabb Lét! más bolygók izzanak,
És nincs és nincs menekvés, hiába is merengsz, —

És nincs és nincs menekvés, Föld, Föld, tetves fegyenc,
Szédülten csak kerengsz és hiába is merengsz:
Fürönni, óh fürönni, hogy mind a genny kiégjen —

Kirázni mind magadból a rothasztó csirát,
S ébredni ott, hol új Nap új fényét önti rád,
Ártatlan tiszta csillag, szűz társaid körében!

Gellért Oszkár
1882-1967
Gereblyés László
1904-1968
FÁROSZ

Nappal csak alszik. Ám, ha jön az este,
Lencséje moccan s nyomban fényre gyúl;
A tengeren ilyenkor messze úr,
A vakhomályt legyőzi éjjelente.

Sugárküllői szüntelen forognak,
Mint szélmalmoknak fürge szárnyai;
Kiintenek a téveteg hajónak:
– Jöjj, erre kell a révbe szállani.

S ha minden elem tombol legjavában,
S ha sűrül az éj istenigazában,
Ő akkor is el nem fogyó sugár.

És, mint a szikla lenn, a part tövében,
Ő fenn dacol az éjnek özönében,
S ki erre jár, őnéki szalutál.

Antibes, 1959. augusztus

Deák-Ébner Lajos: Faluvége
Iványi Grunwald Béla:
Cigánylányok A Lápos partján.
Jánosi Katalin: Csend
Bányai Brigitta: Öreganyó házikója.
Bányai Brigitta: Öreganyó kunyhója.
Jánosi Katalin: Csend.
Ferenczy Károly: Festő és modell.
Derkovits Gyula: Régi temető.
Jándi Dávid: Szénaboglyák.
Pirk János: Este.
Csók István: Öszirózsák.
Nagy István: Faluvége.
Kmetty János: Nagybányai részlet.
Németh Ferenc:
Mediterrán hangulat.
Jándi Dávid: Firenze látképe.
Csontváry Koszta Tivadar:
Virágzó mandulák.
1907-1984
Habán Mihály
Költők

Itt állunk a nagy éj küszöbén,
Távol, távol az emberektől.
Homlokunkról már a
            tölgyfalevél-koszorúkat levetettük.
Meztelenek vagyunk, mint az állatok,
Közel, közel az istenekhez.

Szívünkben sötét napok érnek.
Az ének forrása fölfakad,
Az isteneké ez,
              az istenek éneke ömlik át rajtunk.
Az éjből tör elő, mint a virágzás,
És nemző, kegyetlen aranyfény.

Távoli szellemek kapui:
Így állnunk az emberi éjben.
Szép csillagként a
            rejtőző istenek tartják fogva szívünket,
S nekünk a dal születése halálos –
A többinek már csak ajándék

Ámos Imre: Muzsika.
Morogsz dohogsz

Micsoda elfajzott világban élünk
panaszolod ifjukori barátom
(ki persze régen megtagadtál)
senki se rendeli meg már a verset
senki se mondja meg mikor miért
lelkesedj s légy alkalomszerűen dühös
s mikor miért marcangoljon az önvád.
Így hát káromkodsz és társaidat szidod
mindenki tehetségtelen az öregek
és a fiatalok is kik méltatlanok
hogy majd nyomdokaidban járjanak.
Most hallgatsz elkerül a vers
a szegényember gondja régen nem tiéd
párnázott ajtód mögé nem jut be a bánat
és mégkevésbé az öröm
morogsz dohogsz és társaidat gúnyolod

Hajnal Gábor
1912-1987
Aba-Novák Vilmos: Kibikusok.
Dzingiz khán ellen

Nekem nem hősöm Dzingiz, ama bal khán.
Turul, fehér ló, parszi ős, hiába.
Én nem megyek vissza Lebediába.
Nem kell Kelet. Utálatos a Balkán.

Pitt se mintám, az aranykezű angol.
A Nyugatért se rajongok hevülten.
Csillárjai alatt sokszor csalódva ültem.
A gyarmat sorsa keserűn lehangol.

Nem megyek innen se jobbra, se balra!
Itt ismerek egyedül önmagamra.
Fölöttem őrt a Kárpát íve álljon!

Királyom se lesz soha senki jött-ment.
Nem hordok selymes, fordítható ködment.
Ez a hazám s a Gyermek a királyom.

1883-1959
Harsányi Lajos
Németh Ferenc:
Hajnal az Adria partján.
Damoklész gyermekei

Már megtagadta önmagát az ész,
dögszaga van a mezei virágnak,
forog sírjában Arisztotelész,
s az angyalok is indulóra járnak.

Már képet öltött minden képtelenség,
szemünkbe nevet lélek s anyag.
Megcsúfolódva rejtezik a fenség,
s elméletekkel játszik a harag.

Ezer badarság tépi a fület,
a lelkünk felé ezer rémület
nyujtja ki csápját. Hiába szerettünk:

mint ólmos eső hull a gyűlölet,
az ész elillan, kard lebeg felettünk:
a vén Damoklész gyermekei lettünk.

Almásfüzitő, 1944

1912-1999
Hegedűs Géza
Nagy Oszkár: Felsőbányai kapu.
VARÁZSLAT

Könyökig meztelen karokkal,
jó liszttel, könnyű habarókkal
tésztát gyúrsz mindenféle jókkal.

Meghinted lágy ízű gyümölccsel,
hogy kövér nyugalommal tölts el
s felérjek egy útszéli bölccsel.

S hogy kisütöd a forró sütőben,
így varázslod mohó éhségem
illatos tésztába merészen.

Mert nem tűröd a szomorúságom,
nem tűröd, hogy valami fájjon,
nem tűrsz meg keserűt a számon.

S a szomorúságot mégis érzem,
fájdalmam elrejtezik mélyen
maroknyi ingeden, vagy a szélben

1912-1989
Mednyánszky László: Üllő csavargó.
Hegedűs Zoltán
HAZÁM VAGY VÉGRE…

  Haza csak ott van, hol jog is van….                                                                 (Petőfi)

Hazám vagy végre, csillag-arcu ország,
hol negyven évig koldus idegenként
lézengtem csak, s miként a többi szolgák,
lázongtam, a robotban nem pihenvén.
Többé nem földesúr, nem szolgabíró,
nem nagybankár, csendőr, besúgó földje, —
a vak fájdalmat negyven éve síró
szememről gyengéd ujjakkal töröld le!
A miénk vagy már, dolgozók hazája,
hadd símogassalak meg romjaidban,
viruljon kerted minden rózsafája,
daloljon madár minden lombjaidban,
nőjjön nagyobbra minden rokkant házad,
s a hidak: kedves kincsei szememnek,
íveljenek megint Pestől Budának.
Láss végre békés, bölcs, teremtő rendet!
Eke, pöröly, toll népei: mi vagyunk az
igaz fiaid, lehelj ránk, karolj át,
benned mi és Te mibennünk virulhatsz,
szabadság földje, édes Magyarország.
(1945)

1905-1971
Hollós Korvin Lajos
id. Benedek Jenő: Boldog délután.
Napraforgó

Én, napraforgó, mozdulatlan állok,
Leszegett fővel, kertem közepén,
De ti, napok, fénylőek, égetőek:
Forduljatok felém!

Forróságok voltak felnevelőim,
Vérré vált csók, mi ereimben ég –
Lehet sok, ami részemül jutott,
De nem elég.

Mióta élek, megujult az ég
S az új egen ti vagytok új napok:
Megcsalatott vagyok s kisemmizett,
Ha tőletek is csókot nem kapok!

Ha tőletek is csókot nem kapok,
Ha meg nem ujulhatok veletek –
Belehalok, ha engem nem szeretnek,
És nem élek, ha én nem szeretek.

1869-1949
Ignotus
Nagy Oszkár: Felsőbánuai nagy utca.
Halálos szerelem

Szerelmek jöttek is, meg mentek,
sóvárogtam az igazit.
Igényes voltam, mint a gyermek,
kit a hamis szó eltaszít.

Lázasan levét a pohárnak
lehajtottam, a keserűt.
Új nőkre új férfiak várnak,
remélek nékik több derűt.

Halványulnak a férfiképek,
szeszélyes az emlékezet.
Vannak, akiket fölidézget,
unott, aki már nem szeret.

A férfiak többet hazudnak,
mint a hírhedett, könnyü nők.
Asszony kell nekik oltalomnak,
s időt múlatni szeretők.

1914-1977
István Marián
Szántó Piroska: Virágfejek.
Következö oldal>>>
...
archivum 1
1884-1953
Gábor Andor
A páncélautók felvonultak

A páncélautók felvonultak,
robogják, hogy már nincs nyomor.
Most kuss, rossz-szagú nyomorultak,
és csend legyen, korgó gyomor!
Ha szád kitátod, int a káplár,
s bekaptad már a kék babot,
amely a föld alá letáplál,
ahol már nincsenek rabok.

Mi kéne? Munka? Nincs. Kenyérke?
Az sincs. Mi még? Egy kis remény?
és EZT harapd, bármíly kemény.
Ne menj uccára lődörögni,
ne menj, mert póruljársz csunyán:
a páncélautó kezd dörögni,
s golyó üt rést a rossz gunyán.

Az utcát hadd! és hadd a lármát!
Ne emlegesd a jogaid'!
Ki most nem némán vonja jármát,
könnyen otthagyja fogait.
A páncélautó könnyen mozdul
a gépfegyver könnyen pereg,
ne kívánkozz hát ki a koszbul,
óvd testedet, amíg meleg!

Kihűtik ők, ha nem vigyázol,
s trágyázzák véle rendjüket;
a páncélautó sírba gázol,
s ki néma volt: lesz most süket.
A lázadók ha sírba hullnak,
itt újra béke s rend honol:
A páncélautók felvonultak,
Robogják, hogy már nincs nyomor.
Szőnyi István: Anya gyermekeivel.
...
Garai Gábor
1929-1987
AZ ÁCS A FIÁHOZ

–  Te itélni fogsz majd! – Én csak a munkám
végzem, a sorsom törvénye szerint:
hántom a fát, fejemre por kering,
nem glória; s ősz gondok hava hull rám.

Hogy ölben vihettelek ki a vészből, –
nekem volt jó, föl nem hánytorgatom.
Küzdök, s híred békén hallgatom,
óvnálak bár a kínzó küldetéstől…

Te és anyád – ti majd fénylőn megálltok
az időben; engem fakó halál fog
föloldani a nyers föld sóiban:

de addig üzenem – ha tán felednéd –
hogy e földön is van apád neked még,
s hogy te vagy az én egyetlen fiam.

...
Medveczky Jenő: Napozók.